Bemutatkozás Nomen est omen. Így tartották a régi latinok és a szólás igazsága minden bizonnyal mindmáig érvényes... Holstein soul = holstein és lélek. Jómagam - némi agrár egyetemi, majd vadgazdálkodási évekkel a hátam mögött - 1976-ban csöppentem a szarvasmarhás világba. Kezdetben úgy gondoltam, átmenetileg... Eleinte a hús-, a kettős- és a tejhasznú fajták hús ITV-je, majd STV-je volt a teendőm az ( akkori nevén ) Országos Állattenyésztési Felügyelőségen. Közben egyre mélyebben kezdtem foglalkozni a tejelő szarvasmarha-tenyésztéssel. Az önálló tenyésztési tanácsadást 1995-ben kezdtem el. Eleinte mellékfoglalkozásként, majd 1996-ban, az Egyesületből való távozásomat követően létrehoztam a P AXON kft.-t, 2007-ben pedig a COW ART kft.-t.
RÓNA Duster, RANG Bellwood, RAJONGÓ Mandel,REJTŐ Bellwood, RING Prescott, RÁRÓ Duster,SZENIOR Prescott. A tenyésztés nem szóló műfaj. Legalább egy jó kamara együttes kell hozzá. És sok, nagyon kemény munka. No meg legalább egy csipetnyi szerencse. Aztán ha mindez együtt van, akkor érheti az embert olyan öröm, hogy látja ahogy a partner tenyészete egyre jobb, hogy olyan egyedeket lehet tenyészteni, melyek többszörös nagydíjasok Hódmezővásárhelyen és az OMÉK-on ( EMMA Nádudvarról ), vagy a nőivar HGI rangsorának élére kerülnek ( GELEJ CORKY CSILLAG Oman apaságú unokája Gelejről ),vagy amelyekért az igényes nemzetközi piac néhány hónapos korukban sokezer euroig hajlandó licitálni ( Oldenburg, EUROPA SHOW-n Velox x Dutch Boy a Bordó Genetikától ), és így tovább.
HUN-SKV RIADÓ Ramona, HUN-Vajháti SÁTÁN Duster, HUN-Vajháti SÜNDÖRGŐ Mason, HUN-Vajháti TASNÁD Duster, HUN-Vajháti TOBOZ Formation, Enyingi SZÖCSKE Isar, Gelej VIZA Aaron, Gelej ZSILETT Outside, Gelej ZORRÓ Mtoto, Gelej ZUGOLY Aaron, Gelej ALCATRAZ Ford, Gelej AMPER Manat. Örömteli érzés számomra az is, hogy hozzájárulhattam - vagy párosítási javaslattal, vagy az anyák tenyésztésével - olyan nagyszerű egyedek megszületéséhöz, mintEmbrió Farm RIVÁLIS Juror, Enyingi VIDOR Bellwood, Embrió Farm BABILON / BALLADA / BAJONETT Dutch Boy. Az ember tenyésztési elképzelései legyenek szilárdak, következetesek, de sohase merevek! Ha nem vagyunk szilárdak, pillanatnyi divatoknak ülhetünk föl, vagy elveszünk a sűrűn záporozó információk között.Ha merevek vagyunk, könnyen elsiklunk új, megalapozott kutatások, megfigyelések eredményei fölött. Mindkét esetben oda a tenyészcél, azaz a gazdaságosság! És persze hinnünk is kell abban, amit csinálunk. Hitünk helyességéről pedig munkánk gyakori, elfogulatlan elemzésével győződhetünk meg. Eddigi tevékenységem megitélése szempontjából számomra - bár közvetett, de - nagyon fontos mutató az általam "tervezett" tenyészbikák beválási aránya. Manapság a mesterséges termékenyítő szervezetek által világszerte elismert mutató az, hogy 10 - 14 ivadékvizsgálatban indított bikából kerül ki 1 piacos, más szóval "forgalmazható" egyed. Vagyis azt az egyet 9 - 13 bika másik bika költsége terheli. Ezért dollár milliókat költenek világszerte olyan eljárások kidolgozására, melyekkel ez az arány javítható volna. Az egyik nagy, e témában éllovas európai mesterséges szervezet például a várható arányjavulást 5 : 1 -re becsüli az ún. genomikus szelekció eredményes felhasználását követően. Az én mutatóm kiszámításának alapja tehát logikusan, a partnereimtől mesterséges termékenyítő állomásra bevitt ( általam "megálmodott" ), hivatalos ivadékvizsgálatban indult, majd közülük forgalmazhatónak bizonyult egyedek aránya.A 2008. áprilisi értékelésig 59 ilyen bika indult és értékelődött, közülük 32 forgalmazható volt, vagyis 1,84 : 1...! Ez alapot adhat némi derülátásra... Az utóbbi években már fiammal, Dániellel folytatjuk tovább azt, amiben - reméljük - nem csak mi leljük örömünket, és amit szívesen osztunk meg Önnökkel is. Tisztelettel Pócz János |